Szeretettel üdvözöljük
a Harmónia Vital Stúdió honlapján!

„Egy csepp wellness Pécel szívében”

A mozgásszervi betegségek, gerincferdüléses görbületek, tartáshibák, hátfájás mára már a leggyakoribb panaszok egyike. A mozgásszegény életmód, a városi élet negatív hatásai nem csak a mozgató szervrendszerben jelentkeznek, de ugyanígy hatással vannak az állóképességre, a hangulatra és a mindennapi életvezetésre is.

Ezen reumatikus panaszok, elváltozások és fájdalmak enyhítésére jött létre Stúdiónk, mely 2009-ben nyitotta meg kapuit Pécel központjában, ahová a gyömrői Harmónia Uszodában kialakult Vendégköröm mellett a pécelieknek is lehetőségük nyílt helyben eljutni egy olyan helyre, ahol közérzetüket, állóképességüket, fittségüket tarthatták karban csoportos és egyéni sportfoglalkozásokkal, masszázzsal. 2016-ban megkezdődött kicsit feljebb, a Maglódi úton egy exlúzív Lakópark építése, ahol jelenlegi helyünket létrehozva, 2017 februárjától új környezetben várjuk szeretettel kedves vendégeinket.

Fodor Edit gyógymasszőr, edző, testnevelő vagyok. Gyerekkorom óta meghatározó szerepet játszik életemben a mozgás, ennek köszönhetően kerültem kapcsolatba a masszázzsal is.

Ahogy a mozgás öröme megérintett, úgy varázsolt el a masszázs. Számomra mindkettő hivatássá vált, melyek a test és a lélek egységeként csodálatosan kiegészítik egymást. Elhivatottságot érzek arra, hogy - preventív jelleggel - az egészség megőrzésében vagy a már megbomlott testi egészség helyreállításában, annak szinten tartásában nyújtsak segítő kezet.

Immár 20 éve vezetek edzéseket - évekig a Danubius Premier láncolatának tagjaként a Hotel Stadionban, a Maglódi Művelődési Házban (MAG-ház), Pécelen a Best Life Fitness Centerben.- , a 2002/2003-as tanévben a Fitness Akadémia demonstrátoraként aerobik edzők képzésében vettem részt.

A gyógymasszőr tevékenységet 2005-ben kezdtem meg, mely az edzői munka mellett hasonlóan szép szakma, hivatás. Mindkettő a testi egészség, a jó közérzet elősegítését szolgálja.

"A kreatív és szeretetteljes élet egyben az egészséges élet is. Ezért gyógyító és védelmező azt tenni, ami boldoggá tesz." /Richard Bach/

2017 szeptemberétől két frissen végzett, hétvégeken dolgozó gyogymasszőr kolléganővel egészült ki a Stúdió. Úgy hozta az élet, hogy ez a két szintén péceli, nagyon kedves fiatal hölgy (akik történetesen korábban általános iskolai osztálytársak voltak) még gyógymasszőr képzésük ideje alatt egymástól teljesen függetlenül megkeresett, hogy tanácsot, segítséget kérjenek. Akkor kezdtem el bennük gondolkodni és úgy döntöttem, hogy a jövőben szeretném megosztani velük szakmai tapasztalataimat és helyemet hétvégi napokon, hogy azok a Vendégek is eljuthassanak hozzánk, akik hétközben munkájuk/elfoglaltságuk miatt nem tehetik meg.

Fannihoz vasárnapi napokra lehet bejelentkezni. Szombati napokon páros masszázzsal is bővül szolgáltatásunk, amikor is lehetőség nyílik pároknak együtt igénybevenni a masszázs szolgáltatást. Szeretettel várjuk kedves Vendegeinket!

Fazekas Fanni vagyok, 2016 júliusában végeztem gyógy- és sportmasszőrként. 2017 szeptemberétől kezdem tanulmányaimat a Debreceni Egyetem gyógytornász hallgatójaként. Úgy gondolom ezzel a két hivatással teljes körű ellátást tudok nyújtani a gyógyulni vágyóknak, vagy akár azoknak, akik csak a hétköznapi fáradalmakból szeretnének felfrissülni. Várom kedves vendégeimet sok szeretettel vasárnapi napokon!

„Két csapdát kell elkerülnünk az igazsághoz vezető úton. Az egyik, ha nem megyünk végig, a másik, ha el sem indulunk.”


Szeretettel várjuk kedves Vendégeinket!

(Fannihoz vasárnapi napokra lehet bejelentkezni.
Vasárnap Fanni kizárólag hölgy Vendégek jelentkezését várja. Megértésüket köszönjük!)

SZOLGÁLTATÁSOK:

  • LÁVAKÖVES HARMÓNIA MASSZÁZS (Klasszikus svédmasszázs kiegészítve köpöly- és lávaköves masszázssal, mikrovibrációs kezeléssel)
  • SZÉKES ÜLŐMASSZÁZS (KISMAMÁKNAK, IDŐSEKNEK)
  • ARC-, FEJMASSZÁZS
  • ÁLTALÁNOS VÉRKERINGÉST SERKENTŐ TALPMASSZÁZS
  • CELLULIT, BŐRTÓNUS KEZELÉS
  • EGYÉNI ÉS CSOPORTOS TORNÁK

Masszázs

Masszázs

Egy képzeletbeli utazásra szeretném meginvitálni. Helyezkedjen el kényelmesen. Felejtse el gondjait. Most egy kicsit lelassul minden magunk körül. Halk zene szól, pislákolnak a gyertya fényei, kellemes mézes illat lengi körül. Ön kényelmesen fekszik és én lassan, energikusan átmasszírozom fáradt izmait. Ellazítom, közben energiával töltöm fel. Nyugalom és béke árad szét egész testében. Nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak és elégedettnek érzi magát.

Az ezoterikus, holisztikus irányultságú terápiaválaszték tarka palettája kínálja az ismeretlen világba vezető titokzatos utazást. Tanulmányaim során magam is találkoztam különböző terápiákkal, relaxációs eljárásokkal – autogén tréning, progresszív izomrelaxáció, biofeedback, immaginációs eljárások -. Én mégsem ezoterikus beállítottsággal invitálom Önt. Objektív és racionális, tudományos kutatásokkal igazolt élettani hatások azok, amelyek – preventív szemlélettel - igazán fontossá teszik a masszázst, de persze nem feledkezhetünk meg a lélekre gyakorolt megnyugtató hatásáról sem, amellyel pszichoszomatikus betegségek előzhetők meg. Ehhez nyújt segítő kezet a jó masszőr, aki sok év szakmai ismeretével és tapasztalatával, szeretetteljes érintésével segíti a testi-lelki feltöltődést.

Szánjon olykor egy-egy órát Önmagára és élje át az ellazulás megnyugtató élményét!

Ide kattintva tovább olvashat!

Mozgás

Torna

Az aktív életmód, a rendszeres mozgás minden ember életének részét kell, hogy képezze az egészség megőrzése érdekében. Az elkényelmesedett, ugyanakkor felgyorsult világban erre különösen nagy figyelmet kell fordítani, szeretnék ebben is segíteni a mozogni vágyóknak.

FOGYJ KÖNNYEDÉN VAGY TARTSD AZ IDEÁLIS SÚLYOD ÉS ÉREZD JÓL MAGAD!

Az óráim lehetőséget adnak arra, hogy különböző motiváltságú és edzésszinten lévő emberek megszerezzék, megőrízzék vagy fejlesszék kondíciójukat, állóképességüket, átéljék alakjuk változásának és az új életforma adta előnyöknek az örömét.

Ide kattintva tovább olvashat!

Árak

Masszázs árak

Lávaköves Harmónia Masszázs

(Erőteljes mélyizom/mélyszövet masszázs kiegészítve lávaköves és köpölymasszázzsal illetve vibrációs gépi talpmasszázzsal)

Aromaterápiás, illóolajos frissítő és relaxáló testmasszázs (60 perc) 10 500 Ft
Aromaterápiás, illóolajos relaxáló testmasszázs (90 perc) 15 000 Ft
Részleges kezelés nyak-, fej-, végtag-, hátkezelés (45 perc) 8 500 Ft
Részleges kezelés nyak-, végtag-, hátkezelés- (30 perc) 6 000 Ft
Relaxáló arcmasszázs vagheggi krémmel (30 perc) 6 000 Ft
beU prémium arcmasszázs (30 perc) 9 500 Ft
Cellulitkezelés/speciális olajjal, kiegészítve cellulitkezelő gépi- és köpölyös kezeléssel (45 perc) 9 000 Ft
Általános vérkeringést serkentő talp- v. teljes lábmasszázs (30 perc) 6 000 Ft
Frissítő baba, kisgyermek masszázs (30 perc) 6 000 Ft
30 perces székes hátmasszázs (ülő helyzetben masszázsszéken) kismamáknak vagy időseknek, akik nem tudnak hasra feküdni 6 000 Ft
Casada gépi talpmasszazs (15 perc) 1 200 Ft
Casada gépi hátmasszázs 1 800 Ft

Bérlet árak

Így kedvezőbb áron veheti igénybe a szolgáltatásokat.

5 alkalmas 60 perc 51 000 Ft (10 200,-/alk.)
5 alkalmas 45 perc 41 000 Ft (8 200,-/alk.)
10 alkalmas 45 perc 82 000 Ft (8 200,-/alk.)
5 alkalmas 30 perc 29 000 Ft (5 800,-/alk.)
10 alkalmas 30 perc 58 000 Ft (5 800,-/alk.)

Torna árak

Csoportos Vital edzés:

1 alkalom 60 perc 2 800 Ft
5 alkalmas bérlet 12 500 Ft
10 alkalmas bérlet 22 000 Ft

(az első 10 alkalmas bérlet vásárlásánál ajándék póló vagy plusz 1 alkalom választható)

Ajándékutalvány

Lepje meg szeretteit, kedvesét, szüleit ajándékutalvánnyal. Az ajándékutalvány Frissítő-, relaxáló Svéd és gyógymasszázsra, cellulitkezelésre, talpmasszázsra, arcmasszázsra egyaránt igénybevehető értékhatár nélkül bármely időtartamra és alkalomra.

ajandekutalvany1.jpg 32.68 KB


Az ajándékutalvány vásárlástól számított 6 hónapig érvényes és előzetes időpontegyeztetéssel váltható be.

Kapcsolat

Fodor Edit - 06-20/520-8564

harmoniavitalstudio@gmail.com

facebook.com/harmoniavitalstudio

TEVÉKENYSÉGÜNK MEGNEVEZÉSE:KÖZÉRZETJAVÍTÁS,

mely a NAV 960410 sz. TEOR besorolása alá esik. Orvosi gyógy masszázst - orvosi felügyelet mellett - egészségügyi intézményekben vehetnek igénybe, mely lehet TB támogatott is., amit reumatológus szakorvos ír fel.

HÉTKÖZNAPOKON ÉS SZOMBATON: FODOR EDIT

(Vasárnapra a bejelentkezést péntek estig fogadjuk, hogy az másnapra hivatalosan jelenthető legyen.)

Köszönettel,

A HARMONIA VITAL csapata